Köszönjük az idei évet! Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

Köszönjük az idei évet! Kellemes Ünnepeket Kívánunk!

Kellemes Ünnepeket Kívánunk Kedves Vásárlóinknak!

Kezdhetnénk mi is úgy, mint a “nagyok”, hogy mekkora látogatottsága volt oldalunknak idén, hány oldalbetöltés volt egy év alatt, hogy az év elejéhez képest mégis emelkedést tudtunk felmutatni ezekben a nehéz időkben, de nem így fogjuk. És ezt nem fogjuk grafikonokkal bemutatni, mint mindenki más.

ga-oldalbetoltes
Oldalmegtekintés változása 2015-ben

Sőt! Azt se mutatjuk meg, mennyit kötöttünk reklámokra.

Mit értünk el közösen

Inkább nézzük meg azt, mit értünk el közösen. Segítségetekkel támogatni tudtuk a Heim Pál Kórház Fejlesztéséért Alapítvány munkásságát, illetve el tudtuk hozni a Karácsony örömét egy nagy csapat kedves, gyerekotthonban élő apróságnak a “Csepp a tengerben” Állami Gondozott Fogyatékos Gyermekekért Alapítvánnyal karöltve.

Figyeltünk arra, amit mondtatok az oldallal kapcsolatban, így fokozatosan könnyebben kezelhető, kellemesebb felületet tudtunk nektek nyújtani, hogy ne csak idegeskedés legyen a vásárlás. Ezen törekvésünkben továbbra is számítunk rátok! Köszönjük Nektek, hogy időt szenteltetek ránk idén, várunk vissza jövőre is! Ne feledjétek:

Árukereső.hu vélemények

Kapcsolódó cikkek