Óriási játékautót épített a Toyota egy RC autó alapján

Óriási játékautót épített a Toyota egy RC autó alapján

Távirányítós autó alapján készített életnagyságú platóst a Toyota.

Az eredmény igazán kívánatos lett.

Nagy múltú név a Tamiya a modelliparban, összerakható maketteket és távirányítós autókat is bőséggel találunk a palettájukon, amik persze legtöbbször valódi autóról mintázott példányok, vannak olyan esetek azonban, amikor kicsit szabadjára engedik a fantáziájukat és alkotnak valami igazán dögöset, amilyet igaziban sem mertek még. 1985-ben dobták piacra a Toyota Bruiser nevű távirányítós platóst háromsebességes váltóval, összkerékhajtással és számos finomsággal.

Ennek az apróságnak a tiszteletére készíttette el a Toyota angliai részlege az új generációs Hiluxból az 1:1-es mását a ’80-as években megjelent RC autónak. Az eredmény pedig olyan lett, amivel bármikor csapatnánk, legalább annyira kívánatos, mint Marty McFly fekete Hilux-a. Az autót a Toyota Hilux Extra Cab, vagyis kicsit bővített kabinú változatából készítették egy Arctic Trucks AT35 készlettel. Ez tartalmazza a 35 colos gumikat, a masszív és magas felfüggesztést, a kerékjárati íveket és a módosított váltót is.

Ügyelve a részletekre nem csak a fényezés hozza tökéletesen az távirányítós autó jellegzetességét, hanem az olyan kiegészítők, mint a műanyag karosszériát rögzítő gyorsszárak, valamint a platón elhelyezett be- és kikapcsológomb is. A Funkee Fish csapata kiváló munkát végzett a külsővel. A gépháztető alatt a Toyota négyhengeres turbódízele dolgozik 150 lóerős változatban, amihez hatfokozatú manuális váltót kapcsoltak és természetesen összkerékhajtást.

A Toyota szerint ez kiváló alkalom arra, hogy megmutassák, hogy a Hilux nem csupán munkaeszközként lehet csábító a vásárlók számára, hanem különböző feladatokra is át lehet alakítani, ha valaki nem csak egyszerű platósként tekint rá. A készlet nem lesz megvásárolható a Hiluxhoz, de az ígéretek szerint sok rendezvényen részt fog venni a dögös, kék Hilux.

Forrás: Vezess.hu


Nézd meg RC autóinkat!

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük