Hihetetlenül látványos volt a világ első profi ligás drónversenye

Hihetetlenül látványos volt a világ első profi ligás drónversenye

A drónozás manapság kis túlzással a hétköznapok részévé vált, és miközben egyre több iparág igyekszik építeni erre az újdonságra, mindemellett ma már hivatalos versenyen is indulhatnak a megrögzött reptetők.

A The Verge beszámolója szerint

A The Verge beszámolója szerint a világ első profi ligás drónversenye például a napokban lett megrendezve Londonban, ahol Drone Racing League név alatt valami hihetetlen élményekben lehetett részük a résztvevőknek – akár nézőként, akár résztvevőként -, noha az alábbi videós összefoglaló is valami egészen elképesztően fest.

A kérdéses profi verseny lényege, hogy a pilóták egy VR-szemüveggel irányítják járműveiket, méghozzá egy azok frontjára szerelt kamerán keresztül, aminek jóvoltából gyakran akár 120 km/h-s sebességgel is repíthetik az aprócska járgányokat, melyekkel nyakatekert mutatványokat és akadályokat kell legyőzniük.

A versenyek egyébiránt alig másfél perces, hihetetlenül látványos volt, és a 16 indulóból csak 6-an jutottak tovább a döntőbe. A versenyzők közel 30 millió forintnak megfelelő összegért küzdhetnek majd.

Forrás: Androgeek

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük